2011. október 30., vasárnap

Miss Rose paletta teszt

Végre volt alkalmam kipróbálni a BNV-n beszerzett MR palettámat. Bevallom az első swatch-ok után kicsit elment tőle a kedvem. Most viszont összehoztam vele egy őszies, nem barnán alapuló sminket step-by-step formában.
Kezdjünk egy előtte-utána képpel:

Első lépésben megterveztem hogy a palettán kívül még mikre lesz szükségem, ami persze menet közben még bővült:

A Garnier BB krém után lealapoztam a szemem az Elf és Essence You Rock szemhéjalapozókkal. Azért használtam kettőt mert a You Rock simán elmegy highlihtnak is. Így:

Majd elővettem a palettát és a legvilágosabb, rózsaszínes-ezüstös színt próbáltam ecsettel felvinni a szemzugba, nem túl sok sikerrel.
Ha már rá van írva hogy "Wet" megpróbáltam nedvesen is, amihez Visine szemcseppet használtam. A különbség jól látszik a két szemem között, szerintem nem kell odaírni melyik volt szárazon használva és melyik lett nedvesen.

Aztán a paletta barackos-rózsaszín árnyalatát választottam a mozgó szemhéjra. Ezzel a színnel még jobban meg kellett küzdeni, mert nedvesen sem akart fogni :(
Itt azért már fogytán volt a türelmem és elővettem egy aplikátort, ami kellően "feltúrta" csak a festéket, de a hatékonyságon mit sem javított.
A külső szemzugba egy nagyon keveset felvittem a legsötétebb színből is, amit valahol a piros és az erős mályva között tudnék elhelyezni, de amúgy nem tudom mire hasonlít.
Fekete szemceruza következett, valamint egy kis sötétbarna a külső V-be és mélyítővonalba, plusz egy kis rásegítés a highlight-ra a multi color powder segítségével. Spirál plusz az egyéb szokásos dolgok (szemöldök formázás)..

 A végeredményt egyben pedig láthattátok már fent, az első képen.

Véleményem röviden erről a palettáról az lenne hogy:
- csomagolása nem a legszebb és nem is a legjobb, lötyög is zörög is...és zöld is...
- a színek jól lettek összeválogatva csak a minőség nem hozza az elvár MR minőséget, mert azért más MR palettákkal nem kell ennyit küzdeni hogy mutassanak is valamit a színekből
- 550 Forintért vettem ezt a típust, míg a másik típusú palettát ha jól emlékszem 350-ért, és az sokkal de sokkal jobb.
- hogy javaslom-e megvételre?

NEM.

2 megjegyzés:

Makeupcakes írta...

Nagyon szép!

Thündérke írta...

nagyon szép lett a smink, ahhoz képest, hogy rosszabb a minősége ennek a palettának :( kár érte mert gyönyörűek a színek :(

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger