2021. szeptember 6., hétfő

Újjá születik a gyerekszoba - festés, takarítás (VIDEÓ)

 

Sziasztok! Gondoltunk egy merészet nyáron, és belevágtunk a gyerekszobák festésébe! Nem tudom Ti csináltatok-e már ilyet házilag, de közel sem olyan egyszerű, mint azt az ember elsőre gondolná, így mondanom sem kell, ugye, hogy mennyire vártam már, hogy az egésznek vége legyen és a takarítás részénél járjak a folyamatnak! De ne szaladjunk ennyire előre, szeretnék néhány hasznos tippet adni Nektek, ha ilyen munkálatokba fognátok, és egy kis videót is készítettem, ami a teljes folyamatot bemutatja, a bútorfestéssel együtt!



Az ok, amiért nekiálltunk, az az iskolakezdés volt, szerettük volna, ha Szofi szobája szép, rendezett és tiszta lenne, erre az új időszakra szerettük volna TÉNYLEG rendbe tenni a szobáját. Azért a nagybetű, mert ahogy a videón is láthatjátok majd, a különböző falmatricák eléggé látványos nyomot hagytak a falon, illetve gyerekkori rajzok is még fent voltak, valamint nem volt meg az összhang a szoba egyes elemei között, és ne feledkezzünk meg a dobozokban álló, összerakásra váró íróasztalról sem. Szóval ahogy látszik, kellett a renoválás! Pont előtte érkezett egy nagy csomag takarító eszköz is a Bonus Magyarországtól kipróbálásra, amit égi jelnek vettünk, hogy akkor most tényleg neki kell állnunk a folyamatnak. 


Hasznos tippek falfestés előtt!

  1. Ha nem akarjátok leszedni a parketta takaró léceit, illetve fönt a díszléceket, akkor körbe kell ragasztani szalaggal, hogy egyrészt egyenes vonalat kapjatok, másrészt, hogy ne legyen összefestékezve (nagyon) egyik sem. Ehhez olyan ragasztószalagot (maszkoló szalagot) válasszatok, ami nem a legerősebb, különben leszedi a festéket, magáról a díszlécről is a fehéret... megéri a barkácsáruházban segítséget kérni, nekünk is ott mondták ezt.
  2. A ragacs maradványokat érdemes átcsiszolni, és egy vékony glett réteggel elfedni, ha egy rétegben szeretnétek a falat festeni. Az az igazság, hogy nekünk két rétegben elfedte szerencsére a festék, de a videóban mutatom hogyan nézett ki az első réteg után.
  3. A legapróbb repedéseket is át kell kell csiszolni és glettelni, mert a festék vagy egyáltalán nem takarja el őket, vagy minimálisan meg fognak látszani akkor is, ha ott nagyobb mennyiségű festékkel próbálkozik az ember. Nem nagy tétel egy kis zacskónyi glettet kérni az üzletben, az eladók itt is nagy segítségünkre voltak, milyen szemcsenagyságút érdemes választani.

A bútorfestés ötlete régóta fogalmazódik bennem, egyrészt azért, mert ez a fekete komód igazából a ház egyik részébe sem illett bele, muszáj volt vele valamit kezdeni. Bevallom töredelmesen, először el akartam adni, mert a minőségével, funkcionalitásával sem vagyok megelégedve, de aztán úgy döntöttünk, hogy a bútorcserét is akkor fogjuk meglépni, mikor új ágyat választunk a szobába. Ezekről is mesélek részletesen a videóban, miért lett ez a döntésünk. Viszont így kezdenem kellett vele valamit, és bár a gyermekem felajánlkozott, hogy teleragasztja pónis meg mindenféle matricákkal, én mégis inkább valami letisztultabb végeredményben gondolkodtam. Így jutottam el a krétafestékhez, amit már annyian dicsértek, és régóta szemeztem vele én is. Belevágtam! Azért vannak a bútorfestésnek buktatói, így három pontban összefoglalom Nektek min úszhat el a dolog a tapasztalataim szerint.

A bútorfestés 3 alappillére

  1. Első a tisztítás! Nagyon fontos, hogy a festendő felület mentes legyen mindenféle szennyeződéstől, beleértve a vegyszer maradványokat is. Ezért érdemes olyan tisztító eszközt választani, ami önmagában is zsírmentes, szöszmentes végeredményt biztosít. Ehhez én a BONUS+ MicroUNI mikroszálas kendőt használtam, ami nagyon hatékonyon magába szívja a szennyeződéseket, és csíkmentes tisztaságot garantál. Mivel a bútoron volt pár matrica maradvány is, így egy csepp kímélő kézi mosogatószert is tettem a vízbe, biztos ami biztos.
  2. Ne sajnáld a festéket! Véleményem szerint sokkal szebb és gyorsabb lesz a festés, ha bőven kerül festék a felületre. Persze erre több technika is létezik, attól függ milyen végeredményt szeretnél, ha a rusztikusabb látvány a cél, akkor maradj a "száraz ecset" technikánál, viszont az egyenletesebb szín és fedés érdekében bőven kell használni a festékből. Ami egyébként nagyon gyorsan szárad így is!
  3. Kötelező utókezelés, jöhet a wax! Mivel így önmagában elég sérülékeny a festett felület, kissé porózus és nem is vízálló, muszáj lezárni. Én erre a waxot választottam, és ismét nem csalódtam a MicroUni kendő puhaságában, szuperül bele tudtam dolgozni vele az anyagot a festékbe. Itt ugyanis az a lényeg, hogy megfelelő mennyiségű waxot egyenletesen beledolgozzunk a festékbe, ne legyen se sok se kevés, ezért volt jó, hogy ez a puha textil magába szívta a felesleget, ugyanakkor egyenletesen terítette a waxot. Fontos, hogy olyan eszközöket válassz ehhez a művelethez (is) amik nem szöszölnek, különben elég csúnya lesz a végeredmény, ha ott éktelenkednek a frissen festett bútoron a szálak. Nekem az ecsetem hullatta a szőrét, szóval megtanultam a leckét...


Néhány óra alatt végeztem a teljes folyamattal, az okozott igazából fejtörést, hogy hová pakoljam a már elkészült fiókokat, és hogy belül hol és mennyire fessem le a bútort. Ahogy a videóból láthatjátok, nem festettem le belülről, csak azokon a részeken, amik esetleg látszódnak, ha ki van húzva a fiók, ezzel nem kis időt és energiát spóroltam, és igazából csak én tudom, hogy belül még fekete, mert nem látszik. Na jó, most már Ti is tudjátok! Megkapta a csodaszép gombokat is a komód, és teljes lett az újjászületése.




Eddig a pontig egyébként közös volt a munka a család többi tagjával, aztán jött a takarítás része, ami persze már csak rám várt. A festés utáni takarítás az egyik legkeményebb meló szerintem, vadászni a festékpöttyöket, sikálni órákig, nem beszélve a rengeteg porról ami keletkezik, és száll minden felé. Szerencsére nem kellett sokat csiszolni a falat, de azért keletkezett jócskán a finom porból, ezért én azt a taktikát választottam, hogy naponta többször is felmostam. Persze ehhez is olyan eszköz kellett, ami nem csak tologatja maga előtt az immár vizes por-csomókat, hanem össze is szedi, és megmenekül a porszívó, ami egyébként nem is ajánlott ehhez a művelethez. Felmosáshoz a MicroMop-ot választottam, ami nagy nedvszívó képességével pont ideális a laminált parkettához, mert nagyon kevés nedvességet hagy maga után, koszból meg kb semmit, és a festékpöttyöket is szépen felszedte a padlóról, így minden napot kvázi tisztán zártunk a felújítási folyamat során. A többi festékmaradványt pedig a kedvenc univerzális MicroScub kendővel tüntettem el, ami lényegében egy kíméletes dörzsi kendő. A sima mikroszálas kendők minden jó tulajdonságával rendelkezik, és pluszban még vannak rajta puha műanyagból készült dörzsi csíkok is, amik hatékonyan leszednek minden nem odaillőt az érzékenyebb felületekről is, mint például a műanyag ablakkeret, vagy a szekrények oldala. Merthogy a festéken kívül volt rajtuk még "természetesen" matrica maradvány is, illetve zsírkréta és egyebek is...

A videót itt tudjátok megnézni:



A két szobával egy hét alatt végeztünk, ami nem egy rossz időeredmény, tekintve hogy a két gyerek is aktívan kivette a részét mindenből, mondhatjuk úgy is, hogy folyton láb alatt voltak, de legalább egy nagy élmény volt számukra, hogy újjá születik a szobájuk. Ha az "előtte" állapotra gondolok, mindenképp megérte a fáradozást, és egyáltalán nem bántuk meg, még ha olykor elég kilátástalan is volt a helyzet, például a videóban láthatjátok, hogy egy rétegben nem igazán tűntek el a matricanyomok... Ha Ti is ilyen munkálatok előtt álltok bátran vágjatok bele, tervezzétek meg jó előre mikor mit fogtok csinálni, milyen eszközökre van szükségetek a hatékony és gyors munkavégzéshez, legyen szó akár a festésről vagy akár a takarításról!


Ti próbáltátok már a bútorfestést?
Anett



*A bejegyzés a Bonus Magyarország támogatásával készült.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger