Talán mondhatjuk, hogy az arcápolás az a területe a szépségápolásnak, ami a legtöbb embert - főleg a nőket - megmozgat, és érdekel. Előbb-utóbb talán mindannyian eljutunk arra a pontra, hogy szükségét érezzük kicsit mélyrehatóbban, tudatosabban alakítani arcbőrünk állapotán, és ezt nem árt ha az alapoknál kezdjük. Ma arról lesz szó, hogy mik azok a hétköznapi dolgok, amikkel sokat ártunk az arcbőrünknek, és természetesen ha ezek ellen teszünk, akkor pedig nagyban hozzájárulunk egészségéhez, természetes szépségéhez is!
Gyakran halljuk és több helyről is, hogy minden az alapoknál kezdődik, nincs ez másként az arcápolásban sem. Ha nem jók az alapok, akkor építkezhetünk rá bármivel is, nem fog összeállni a dolog egy szép kerek egésszé. Ezért is fontos arról beszélni, hogy mik azok az apróságok, amiken nagyon el lehet csúszni, miközben a tökéletes arcbőr eléréséért küzdünk. Lássuk!
1. Vízhiány
Igen, itt most szó szerint a víz hiányára gondolok! Vagyis amikor az elveszített nedvességet csak kívülről próbálod meg pótolni, ahelyett hogy belülről is megadnád mindazt, ami hiányzik neki. Az elsődleges ilyen dolog pedig a víz, a legtöbb ember bőre azért száraz -vagy azért IS - mert nem fogyaszt kellő mennyiségű vizet. Nem teát, nem gyümölcslét, leginkább a színtiszta vízre van szükségünk. Igyál meg tehát minden nap annyi folyadékot, aminek a 2/3 része legalább víz legyen, amennyire a testednek szüksége van. Azt mondják napi 3 liter a minimum, én inkább testsúly alapján számolom, van erre egy szuper kalkulátor az interneten, keressetek rá, de tény, nálam is közelít a szükséglet a 3 literhez... Szóval igyál! És sokat!
2. Kevés alvás
Sokan úgy vannak vele, addig kell hajtani magukat amíg fiatalok és bírják az iramot. Egyrészt persze igaz, de mindennek van határa. Persze, lehet hogy simán felkelsz reggel 6-kor annak ellenére hogy éjfélkor még a gép előtt dolgoztál, de ennek bizony meglesz a hatása, a látványos eredménye, és nem csak a pénztárcádat illetően, hanem az arcbőrödön is. Az alváshiány, vagy épp a nem megfelelő mennyiségű alvás nagyon rossz hatással van a bőrünkre, ráadásul ma már az is bizonyított tény, hogy a monitor fénye is egy ilyen károsító tényező. Szóval aludj amennyit és amikor csak tudsz!
3. Rossz kozmetikumok
Ma már szerintem mindenki tudja, hogy különböző bőrtípusokba tartozunk, a drogériák is roskadásig telve vannak különböző termékekkel, amiken ott virít, hogy milyen bőrtípusra ajánlják. Azt viszont kevesen tudják, ők maguk melyik csoportba tartoznak, pedig ez az első dolog ami ahhoz kell, hogy megfelelő kozmetikumot választhassunk magunknak. A második pedig a krémek összetételének vizsgálata, még mindig sokan vásárolnak rossz minőséget, amolyan "üres krémeket", amik ugyan zsírosak és vastagok, de nincsenek meg bennük azok a modern összetevők, amik igazán táplálóvá tesznek egy arcápolási terméket. Ezért nagyon fontosak a minőségi arckrémek, hogy legyen bennük sok hasznos hatóanyag, úgy mint C-vitamin, hyaluronsav, különböző tápláló olajok, fényvédő és még sok-sok más csodás alkotóelem, ami a bőrünket szolgálhatja. Egy szuper krém ugyanis nem csak hidratál, hanem a bőr mélyebb rétegeibe is eljut, onnan táplálva azt, védi a bőrünket a külső hatásoktól, a napfénytől és a szennyeződésektől valamint ellenállóbbá is teszi. Megéri tehát egy picit többet fektetni minőségi kozmetikumokba, nemcsak pénzben de időben is, míg utána járunk, melyik mit tud. Én nagyon szeretem a például a Neutrogena termékeket, különösen a peelinges arctisztítóit, ezek szerintem az egyik legkíméletesebb radírozós termékek a piacon, most a Hydra Boost termékcsalád különösen ígéretesnek tűnik, így a tél derekán, megtalálható a kínálatban arctisztító gél, peelinges tisztító, szérum, micellás víz és természetesen arckrémek is.
Ti mit tesztek meg a bőrötök egészségéért így télen?
Anett
3 megjegyzés:
Sya. Ez mind igaz, de az egészséges táplálkozást és a friss levegőt ki hagytad a listából. (sok múlik azon mit eszünk mert az ki hát bőrünk állapotára is) 🙂
Igen, teljesen igazad van! A táplálkozás például szerintem mindenünkre hatással van, nem csak az egészségünkre, a közérzetünkre is, meg persze a bőrünkre. A friss levegőről pedig itt a nagyvárosban hát... ne is beszéljünk! Amióta bejárok dolgozni, érezhetően rosszabb a tüdőkapacitásom is, az első héten például kapkodtam a levegőt mert annyira más, koszos volt ott bent, pedig azért itt a külső kerületekben sem patyolat azért...
Megjegyzés küldése