2019. december 5., csütörtök

Világalakító gyermekeink | #könyvélmény


Sziasztok! Rég volt már könyvajánló, könyvélmény bejegyzés a blogon, pedig már 2 könyvvel is adós vagyok nektek, de most egy gyermekeknek szóló könyvről szeretnék mesélni nektek, ami így karácsony közeledtével akár a karácsonyfa alatt is megállja a helyét. Ha még ajándék után keresgéltek a kisebb korosztály számára, akkor jó helyen jártok!


Iszonyat nagy a kínálat mesekönyvekből, gyermekkönyvekből az üzletekben, a színes, dizájnos mai könyvek mellett vannak a régről jól ismert darabok is, illetve szerencsére egyre több az olyan olvasnivaló, ami valahol e kettő között foglal helyet. Ugyan feltűnő és izgalmas, tud újat mutatni a mai gyerekeknek (akiknek valljuk be, néha elég nehéz) mégis visszanyúl a gyökerekhez, a jól ismert alapokhoz. Ilyenek például a tanulságos állatmesék, amik szerintem sosem mennek ki a divatból, jól áll nekik a modern köntös, és már egész pici kortól befogadható a gyerekek számára. Emlékszem, nálunk nagyon nehezen indult ez a meseolvasás dolog, Szofit sokáig nem érdekelték a mesék, aztán valami elindult, és elsőként az állatokról szóló történetek felé nyitott. Már nem akarta vadul lapozgatni az oldalakat, egy-egy kis rajz fölött is el tudott időzni, amíg elolvastunk a hozzá tartozó pár sort. Ma pedig már könnyedén átérzi, miről szól a mese, egyből látja mi a tanulsága a történetnek, jól tud azonosulni az állatvilág kis szereplőivel és azok érzéseivel.



A Világalakítóban ugyanis több olyan állatmese is van, amiben jól kirajzolódnak a különböző érzelmek, amikkel könnyű azonosulni, és nem csak a pozitív töltetűekkel mint az elismerés, megbecsülés vagy a barátság melengető érzése. Megjelennek benne a negatív dolgok is, a gonoszság például ami mint tudjuk, a gyerekeknél gyakran "élesben" is megjelenik. De igazából nincs benne jó vagy rossz karakter, mert a szereplők formálódnak, alakulnak és változnak, hol maguktól, hol pedig egy kis külső rávezetés hatására, ezzel is erősítve a gyermekben azt, hogy érdemes a körülöttük lévő világot megfigyelni, valamint a környezetük reakcióiból is lehet tanulni.


Ami tetszik ebben a könyvben

Természetesen az első és legfontosabb, azok maguk a mesék. Könnyen érthetőek, mindegyikben van valami, ami hozzá tesz a gyermekek mentális fejlődéséhez, empátiát alakít ki és segít megérteni egy-egy szituáció mögött álló érzelmeket. Aztán ott vannak a kedves kis rajzok, amik egyszerűek de nem szokványosak, el tud rajtuk időzni a felnőtt szeme is. Vannak benne kedves kis szófordulatokkal megtűzdelt versek is, amolyan szóviccek, amik dallamosak - és bár inkább a nagyobbak értik meg belőle a tréfát, de a rímek összecsengései miatt a kicsik is élvezettel hallgatják. Nem mellesleg a gyerekek imádják, hogy végre van egy könyv, amibe lehet rajzolni! Egy igazi, kemény fedeles, vastag lapos könyv, amibe direkt kerültek kis feladványok és színezhető oldalak, hogy ezzel is plusz élményt adjanak annak, aki a kezébe veszi.  


Nagyon köszönjük a SomnisBooks kiadónak, hogy elküldték nekünk ezt a szuper mesés foglalkoztatókönyvet. Ez biztosan egy olyan kincs lesz számunkra, amit őrizgetni fogunk majd, hiszen tőlünk is eredeti és egyedi lett, belekerült a gyermekeink kreativitása is és egy szép emlék lesz arra az időszakra, amikor együtt ismerkedtünk a mesékkel.


Nálatok szeretik a gyerekek a foglalkoztató könyveket?
Anett

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger