2019. augusztus 18., vasárnap

Mint 2 (3) tojás? - avagy tiszta anyja ez a gyerek!



Mostanában egyre többször azon kapom magam, hogy a gyermekeimet "vizsgálgatom", vajon mennyire hasonlítanak rám? Bevallom, nagyon jól esik mikor ismeretlenek (vagy épp a családból valaki, aki mondjuk látott engem kisgyereknek) azt mondja, "nahát, ez a gyerek tiszta anyja!". Bevallom azt is, ez ritkábban hangzik el, mint az apás verzió!

Fotó: @anna.hodlik

Mindenhol azt olvastam, hogy egy újszülött a természet adta "parancsoknak" köszönhetően először az apukájára hasonlít. Nos, nálunk ez abszolút bizonyítást is nyert, mert mindkét lányom - merthogy ez nem csak a kisfiúkra igaz - tiszta apukájuk volt az első perctől kezdve. Aztán ahogy Szofi nőtt és változott, egyre inkább rám kezdett hasonlítani, aztán pedig apukám vonalára. Ma már egyértelműen mindenki azt mondja a családból (nyilván idegenek nem, hiszen ők nem ismerik a szüleimet meg az ő szüleit) hogy egyértelműen nagymamámra hasonlít. És már én is őt látom benne, annyira csodálatos! A szeme kéksége, az arca hosszúkás vonásai és az orra egyértelműen apukám, és rajta keresztül a nagymamám. 



Fanni már egész más "tészta". Néha mikor egymás mellett vannak és rájuk nézek, olyan mintha nem is hasonlítanának egyáltalán semennyire egymásra. Fanni sötétbarna hajjal született, és azóta is megvan a dús hajkoronája. Tiszta apja szerintem, meg elég sok mindenki szerint is. Viszont amikor a szemébe nézek, ugyan olyan szempár néz vissza rám, mint amit a tükörben látok. A szeme én vagyok, ugyan az a zöldes, aranyló barna, ugyanazok az ívelt, hosszú pillák. Arcra viszont nincs rajta olyan vonás, amire azt tudnám mondani, rám ütött ez a gyerek. Na jó, a haja mondjuk akár az enyém is lehetne, mert nekem is ilyen sűrű, sötét hajam van (vagyis csak volt, khm...). Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz néhány év múlva a helyzet, és mondjuk érdeklődési körükben vagy öltözködésükben mennyire hasonlítanak majd rám, és lehet-e majd sokszor hallanunk hogy "anyja lánya ez a gyerek".



És ha már a ruházkodásnál jártunk, a Dresslily webshopban most a csinos csajos szetteké a főszerep, nézzetek szét EZEN A LINKEN és ha vásárolnátok akkor további kedvezményekért használjátok ezt a kódot : DLKOL25C

You just look like me. #DressLily Anniversary #dresslily @dresslily


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger