2016. október 24., hétfő

A 6 furcsaság amit a Cosmopolitan blogger day-en láttam/hallottam


Gondolom már mindenki tudja hogy múlt hét előtti vasárnap került megrendezésre a Cosmopolitan blogger day amire én is meghivást kaptam és végül úgy alakult hogy sikerült is eljutnom rá. Mivel a tavalyi esemény nagyon tetszett és hasznosnak találtam igy nagyon vártam hogy idén mi újat fogok tanulni.

Bevallom nem jegyzeteltem az előadásokon, úgy vagyok ezzel hogy ami igazán érdekel és fontosnak tartok az majd megragad és az adott pillanatban majd eszembe is jut, lehet persze hogy akkor már a saját megfogalmazásomban, dehát ez egy ilyen dolog, az ember hajlamos a látottak/hallottak alapján levonni a konklúziókat és adaptálni számára érthető módon az infókat. Valahogy igy történhetett hogy akadt néhány gondolat az elhangzottak alapján ami szöget ütött a fejemben és nem mondom hogy teljes mértékben egyet értek vele, vagy épp mondhatjuk hogy teljesen más véleményen vagyok ezügyben. Ezt a néhány gondolatot fogom most leirni nektek.

1. Mielőtt belekezdesz a blogolásba döntsd el hogy hobbi lesz vagy komoly "vállalkozás"

Ez volt a legnagyobb meglepetés számomra az egész napban hogy egy hozzáértő ember (nyilván a "komoly" oldalról) azt tanácsolta hogy már az elején illenék ezt eldönteni. Ami számomra kicsit fura dolog, mert a blogolás mint olyan nekem még mindig egy hobbit jelent csak. Tudom persze hogy már kis hazánkban is sokan ebből élnek, de hogy már az elején erre kellene rámenni azt nem hiszem. Tulajdonképpen honnan is indul egy blog? Honnan indul egy blogger "karrierje"? Miben van az ereje? Hát abban hogy az évek folyamán egy rendszeresen blogolással töltött időszak után az olvasók megkedvelik, azonosulni tudnak vele és adnak a szavára. Szerintem ezek a legfontosabbak a kezdéskor, hogy ezt elérje valaki. De ha már az elején nem szól másról a blog mint "fizetett politikai hirdetésekről" akkor nekem az egy kicsit értelmét veszti. Szerintem ennek az egésznek van egy fejlődési/tanulási folyamata amin végig kellene mennie mindenkinek, még annak is aki ebből akar élni. Mert ha nem , akkor születnek az olyan kiirások és kérdések a különböző fórumokban hogy "te hogy kerested fel a céget, szeretnék terméket kérni tesztelésre" vagy " Te hogy jutottál be a bloggereventre, adj egy kontaktot mert én is be akarok menni, irnék neki".


2. Ne add el magad egy rúzsért

Szerintem már minden olvasó tudja hogy hogyan is működnek a terméktesztelések, vagyis inkább sejti, az az igazság hogy még én is csak sejtem ezt a dolgot mivel nem sok ilyen lehetőségem van, igy tapasztalatom is vajmi kevés. De az, hogy ne fogadjunk el terméket tesztelésre mert utána már a hasonló kaliberű cikkekért nem tudunk pénzt kérni...hát kicsit megint túlzásnak érzem. Egyrészt, mikor még kezdő az ember nyilván nem fogja azt mondani hogy oké köszi a rúzst, ötezerért irok is róla. Nyilván örül az ember minden együttműködnésnek hisz minden újdonságot ki tud megvásárolni hogy aztán irjon róla? Ha meg soha semmi újról nem irsz akkor - sajnálom kimondom - tök uncsi lesz a blog, ki a fene akar minden sminknél ugyanabba a szempillaspirálba belefutni például. Kivéve ha csak sminkekről szól a blog, bár be kell lássuk akkor is egy idő után unalmas, meg mit irsz a huszadik poszt után a BB krémről, hogy "ja igen még mindig jó". Szóval én itt is inkább egy folyamatnak látom az egészet, nyilván ha valaki már több ezer vagy tizezer feliratkozóval rendelkezik akkor már jogosan várhat el pénzbeli téritést is a munkájáért.


3. Nyomasd magad orrba-szájba

Jó, talán ez egy kicsit drasztikusan hangzik igy leirva, de a lényeg nem csak a minőségen hanem a mennyiségen is van. Ha egy hozzá értő ember azt tanácsolja hogy naponta posztolj legalább 10 twitter üzenetet akkor megtennéd? És emellé még persze a többi felületedet se hanyagold, Instagram, Facebook na meg a Youtube - ami nem mellesleg a jövő. Mint megtudtuk a heti 3 videó lenne a legideálisabb, de a heti egy a minimum amivel még fent lehet tartani az érdeklődést. Őszinte leszek, van olyan ember akit követek twitteren és a napi 10 simán megvan neki de rohadtul unom, hogy állandóan a napi nyavajgásait nyomatja, semmi releváns infó csak hogy épp most jelenleg mi a kis nyűgje az életben. Ilyet én is tudok de minek? Hogy a követőim többségét kiakasszam és inkább elmenjenek? Mert ha semmi relevánsról nem tud irni az ember akkor szerintem kár minden légypiszkot kiböfögni az internetekbe. Másik oldalról például engem az is kiakaszt ha napi x FB poszt arról szól hogy megosztja különböző márkák új kiadásainak hirét hogy "jaj láttátok már ez is meg az is  milyen szépségekkel készül". Sok-sok-sok. Én azt mondom hogy napi egy személyes jellegű meg egy-két bloghoz kapcsolódó téma az oké, de hogy minden felületen napi 10 alkalommal nyomatni valami (néha tök irreleváns) kontentet...#inkábbne

4. A cégeknek fontosak a blogger kapcsolatok

Persze, ha az adott blog legalább többezres olvasótáborral rendelkezik - ezt elfelejtették hozzátenni, pedig szerintem mindenki tudja. Mint ahogy azt is tudjuk hogy miért. Egy cég - be kell lássuk  -nem kifejezetten barátként tekint a bloggerre hanem mint reklámfelület. Nyilván neki az hoz több bevételt ha az elkészült poszt/videó minél több emberhez eljut. Ez egyértelmű tudom, de sok helyen látom és olvasom hogy "kisebb" bloggal rendelkezők azon filozofálnak hogy miért mindig csak ugyan azok a nagyobb blogok kapnak együttműködési lehetőséget, holott az ő blogjuk is tartalmas, szinvonalas. Noha ez igy is van, mert tény, hogy rengeteg kis szuper blogot lehet ma már találni, de ha nem hozza a látogatószámot akkor a hirdetés szempontjából irreleváns lesz. Az együttműködések újabb fajtája - vagy annak továbbfejlesztett fajtája - a nyereményjátékra kapott termékek. Sajnos én már megkaptam privát FB üzenetben (sajnos! legközelebb nyilvánosan irjatok ilyet és akkor ott tudok is nyilvánosan erről véleményt kifejteni) hogy nálam mikor lesz xy márkától ajándékcsomagokért nyereményjáték. Hát majd akkor ha kapok én is több ezer forintos osztogatni való csomagokat - igen, kicsit rosszul esett hogy ez az egyetlen kérdése felém az adott illetőnek. Tényleg szivesen válaszolok ilyen témákra is, de jobb szeretem ezt nyilvánosan, vagy mit gondolt hogy holnap inditom a játékot és igy neki fogok kedvezni? Na mindegy. Tehát a cégeknek az is egy jó dolog ha pluszban küld kisorsolni valót a bloggernek, hisz igy valószinűleg nő az adott blog látogatottsága és még több emberhez eljuthatnak általa a következő kampánnyal.

Ez eddig három pont volt ugye, a maradék kettőt inkább a kérdőjelekre forditom, mert abból is akadt nálam.

+1?

Ha tényleg annyira fontosak a bloggerek a cégeknek akkor miért nem volt több kiállitó a rendezvényen? Azt hinném én mint hozzá nem értő hogy akkor itt most a cégek is felmérhetik a terepet, hogy ki megy oda hozzájuk érdeklődni, ki lenne nyitott velük együttműködni. Ehelyett sajnos volt olyan ahol konkrétan mintha nem is örültek volna ha odamegy valaki kivéve persze a több tizezres követőszámmal rendelkező nagykutyákat. Valamint egyetlen helyen kérték el a blogom elérhetőségeit és kérdeztek rá hogy érdekel-e az adott termék, tehát igazából a többiek csak promózni jöttek ki.

+2?

Annyiszor érintettük megint felszinesen a bevételszerzési lehetőségeket a blogolásból hogy mostmár kicsit gyakorlatiasabb dolgokról is eshetett volna szó. Ha egy rúzst ne fogadjon el egy kezdő se, akkor az ilyen megkeresésekre mi a válasz? Magyarul mennyi az annyi? Legalább közelitőleg hogy mondjuk egy 300-500 feliratkozó szám közti blog egy terméktesztért a terméken felül kb 5000 Ft-ot kérhet. Vagy kettőt...vagy semennyit... Ugyan ez a Youtube-ra, ha már az a jövő. Ezzel szoros összefüggésben sosem esik szó arról hogy ezt hogyan kommunikáljuk az olvasók felé, egyáltalán kell-e? Hogy ez a termék tesztelésre érkezett vagy ez a teszt bejegyzés szponzoráció keretén belül született... Szerintem ez kicsit kényes téma, jó lett volna valami támpontot kapni és mondjuk nem egy celebtől akinél ha fekete üditő van akkor az kimondott szó nélkül is tudjuk hogy mit jelent.

Összességében amúgy egy remek nap volt és örültem hogy ott lehettem, jó lenne ha a jövőben lennének még ilyen blogger napok ahol esetleg kicsit gyakorlatiasabb tanácsokat is kaphatnánk.

Ti voltatok a rendezvényen? Hogy tetszett?

10 megjegyzés:

bettynova írta...

Okos bejegyzés, nagyon jó kérdéseket fogalmaztál meg.

Nikolett Gyaraki írta...

Jó gondoltatok. Csak annyi, hogy kettő darab 3. pont van, így összesen 6 (nem 5). :)

Smejka írta...

Hasznos volt, végre valaki ilyet is ír erről az eseményről. :)
Én kb két hónapja kaptam meg az első lehetőségem, elméletileg el is küldték, de nem érkezett meg, a kapcsolattartó se válaszol... Elsőre rájöttem, hogy nem érdeklem őket, csak a reklám, de ezen túl tudok lendülni, mert tényleg érdekel a termék, nem csak hogy kapok valamit, de jó. Persze lehet, hogy gond volt a határon vagy valami, de fura, hogy még egy "nem tudom hol van a termék" választ sem kapok.

Erre az eseményre amúgy szívesen elmennék, de az idén sem jött össze. Majd jövőre. :)

Bianka írta...

Picit megdöbbentő olvasni ezeket, bár sejti az ember. Jó kis összefoglalás. Én szeretem tudni, hogy mi az, amit valaki kap és mi az, amire ő adott ki pénzt. Aki csak promo felület, csak szponzorált cuccai vannak, meg sem nyitom. Egyszerűen nem érdekel. Engem az érdekel, hogy az alapozó hogy vált be x használat után, nem a kézfején egy csíkban. Vagy pl. egy lakk meddig bírja, nem az, hogy 6-ot egymás után felkenek és lövésem sincs, h milyen valójában. A parfümtesztek meg konkrétan kiakasztanak. Arra kár pénzt kidobni. Cégeknek és bloggereknek is. Azt bárhol el tudom olvasni, hogy milyen illatjegyei vannak, úgyis mindenki bőrén más egy illat. Vannak olyan blogok, ahol szinte csak parfüm van meg kapott kencék. Ez mind kuka nálam.

Barta Veronika írta...

Az első pont egyébként nem hülyeség. Konkrét példa, amihez elég csúnya negatív tapasztalatom származik, az a Style and blog. Még a Lakkfant írtam mikor beindult, és na ott egyértelműen az elejétől bőven túlmutatott a dolog a hobbi kategórián. Emlékszem én naiv, megörülve hogy egy városból vagyunk, még egy közös körömfestős post ötletét is felvetettem, és nagyon jó is volt a fogadtatás, aztán persze a "megbeszéljük a részleteket"-ből semmi nem lett, mintha csak egy pitiáner kis bloggerka lennék. Pedig akkor már 500+os feliratkozószámmal rendelkeztem és az akkori körmös blog"piacon" nem voltam rossz helyen. Persze ezeknek a lányoknak egyébként sem gond azt művelni, amit, van rá keret (bizonyára nem diákmunkából). Na mindegy, ez csak egy példa hogy milyen mikor valaki az elejétől leteszi a voksot az üzlet mellett.

Én azért blogolok, meg újabban videózom, mert szórakoztat. Jól esik megismerni hozzám hasonló anyukákat, olvasni az előttem járók tapasztalatait vagy esetleg jó tippet adni a nálam tapasztalatlanabbaknak. Jól esik a blogon és videókon keresztül megbeszélni az apróságokat és a komoly témákat. Mivel nekem az anyaság 98%ban kiteszi az életem, ez a központ, így eköré épül minden gondolatom is szinte, amiket jólesik megosztani. :) És az ilyen típusú blogokat, vlogokat keresem és szeretem. És ezekből is a hiteles mezei halandókat, akiket nem szippantott be a nagykutyaság.

Anett írta...

Betty: köszi szépen, a Tiéd is nagyon jó lett. És köszi hogy nem hagytatok ott a Délinél...

Anett írta...

Nikolett: huh köszi hogy szóltál, pedig átolvastam és át is irtam többször is, de nem vettem észre a hibát

Anett írta...

Smejka: köszi, és remélem jövőre el tudsz jönni és találkozunk :)
Engem egyébként nem érdekel hogy reklám hisz nyilvánvaló hogy nem a két szép szememért kapok termékeket, de amit Te is irtál hogy "persze küldjük" aztán meg nem, vagy csak nekem nem...mert mások megkapták, de válaszra se méltatnak...hát az gáz.

Anett írta...

Bianka: én egyébként szeretem a parfümteszteket de nem azt ami az illatjegyekről szól, hanem ami hangulatot, érzéseket ad át, hogy mikor, milyen helyzetben szerette viselni az adott illető. Nekem az a halálom amúgy mikor tényleg a kézfejen van egy alapozó csik azt kész is a teszt :)

Anett írta...

Veronika: akiket példának hoztál ők más kategória, igen, ők a profik. De az előadásokon többször is elhangzott hogy nem kell a sikerhez jó gép meg pénz se, csak elszántság. Szerintem meg aki a kezdtetektől minőséget akar, olyat amit el is lehet adni annak igenis kell komolyan áldozni rá. Azért náluk az elején is látszott hogy nem a tükörben fényképezik magukat a tavalyi szerkóban az egy éves okostelóval.

Én is azért szeretem ezt az egészet mert jó olyanokkal "találkozni" akik hozzám hasonlóak, ugyanazt szeretik, ugyan azon mennek keresztül és tök szeretek irni is és videózni is. Gyakorlatilag bármiről tudnék videót késziteni mert annyira szeretem csinálni, csak hát időm az nagyon nincs rá.

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger