Amikor azt hinné az ember hogy túl van a terhességével kapcsolatos kinos kérdéseken majd pedig a szoptatással kapcsolatosokon jön a hozzátáplálás időszaka. Én naiv, azt hittem sima ügy lesz minden szempontból, de persze itt is akadnak nem várt fordulatok/kérdések bőven. Erről fog szólni ez a poszt.
Visszagondolva persze már minden sokkal tisztább és könnyebb, az emberben letisztulnak a gondolatok és könnyebb összegezni az elmúlt hónapok történéseit, mikéntjeit.
Egy, csak egy ember van...
Szerintem a legfontosabb e téren is hogy bizzunk magunkban, és legyen legalább egy ember akinek adunk a szavára, aki tapasztalt és jó tanáccsal tud szolgálni nekünk. Sokan az anyukájuknak "hisznek" hiszen egy vagy több gyereket - köztük minket - felnevelt, sokan a barátnőjüknek akinek már van gyermeke vagy épp a védőnőben találják meg a lelki segitőt a hozzátáplálás útján. Nos, én ez utóbbi kategóriába tartozom, szerencsére nagyon kedves, rendes védőnénink volt akkoriban, aki mindig szuper tanácsot adott, nem utasitott és persze mindig végighallgatott. Nem volt elfogult sem az üveges bébiételekkel szemben sem a házikoszttal szemben, sőt még a bio gyümölcsök irányába sem akart görcsösen terelgetni. Abban maradtunk hogy bio gyümölcsöt csak ismerős gazdától vegyek, akiben megbizok. Ha lehetséges akkor főzzek én a babának is, ha pedig nem megy, mert nem eszi meg vagy van amit nem tudok úgy elkésziteni akkor az életkorának megfelelő üveges bébiételt is adhatok nyugodtan. Igy is tettem, végül úgy alakult hogy egy kis konzervkaja csak bekerült az étrendbe...
Próbálkozz, próbálkozz és csak próbálkozz...
Mint mindent, ezt a táplálkozás dolgot is gyakorolni kell, nem csak a babának, hanem nekünk is. Ez pedig néha sok időt vesz igénybe és még több türelmet. Amikor ott álltam a konyhában a főtt zöldségek fölött és már előre féltem vajon ezekből mit fog megenni, gyakran úrrá lett rajtam a kétségbeesés. Én mindig többféle zöldséget főztem egyszerre és pürésitettem belőle együtt is és külön is, hátha valamelyik betalál :) persze emellett néha üveges ételekkel is próbálkoztam, de csak egyetlen egy kis sárgarépa püré nyerte el a tetszését. Aztán jött a védőnőm tanácsa, nyugodtan használjam a répát (az üvegest, mert a saját főzésűt sosem ette meg) az új izek bevezetésére és lám, egy csapásra könnyen ment minden. Igy vezettem be a rizst, a húst és még nagyon sok más zöldséget is - a kis üveges, bolti répapürével.
Játék az egész világ...
Szokták mondani hogy egy újszülöttnek minden vicc új, és tényleg! Hát honnan tudhatná szegény hogy az étel nem játék? Neki ez is csak egy felfedezni való újdonság, egy érdekes darabka az élet rejtelmeiből ami ráadásul illatos, ragacsos és darabokra hullik ha belecsap. Nehéz volt ezt elfogadni vagy épp felfogni néha...de tény, először úgyis meg akarja tapizni, szétkenni, tapasztalni az ételeket és csak másodsorban fogja a szájába venni. Emlékszem, az első almapürék után nekem is át kellett öltözni, az asztalról mindent elpakoltam ami nem mosható és/vagy törékeny. Ez a felfedezős, játékos evés egész sokáig megmarad egyébként, szóval jobb hozzászokni. Még most is ha valami újat adok neki akkor az az első hogy szétnyomkodja a kis ujjai között, és már látom is az örömöt a szemében, "ma is valami újat tanultam anya!".
Rágcsa, rágcsa, fogacska...
Persze amint megjelennek az első fogacskák (vagy tán még előbb is) jön az újabb kinzó kérdés: mikor adsz már neki darabosat? Sose fog megtanulni rágni az a gyerek? Minek nőttek akkor a fogai? és igy tovább...Bevallom ebben eléggé félős voltam, viszonylag későn adtam a kezébe kiflicsücsköt, pufit meg kölesgolyót, ilyesmiket. Hogy miért? Mert tudtam, az én gyerekem nem olyan kis szende felfedező hogy szépen majszolja a kiflit a babakocsiban, hanem bümm bele a közepébe, befele az egészet tipus. Sokáig kézből rágcsáltattam (ez milyen jól hangzik :) ) vagyis fogtam a kiflit és épp csak egy picit engedtem belőle harapni, aztán odaadtam a kezébe persze, de csak ha ott ültem mellette. Még igy is volt pár fullasztó helyzetünk ebből, főleg az almával, naranccsal és amik nem olvadnak szét a szájban hanem tényleg rágni kell. A kiváncsiskodó kérdésekre az utcán meg csak annyit mondtam hogy persze hogy eszik egyedül ilyesmit, de a babakocsiban nálunk nincs evés.
Mindenki a saját portáján...
Végül pedig amivel talán kezdeni kellett volna, hogy nem vagyok köteles bárkinek is beszámolni a gyermekem fejlődéséről. Főleg nem olyan mélységekig ahogy egyesek azt képzelik. Legyen az egy járókelő az utcán, vagy egy hasonszőrű anyuka a téren vagy épp a szomszéd néni, mindig csak annyit árultam el amennyit jónak láttam. Úgyis mindig van akinek nem tetszik valami, miért igy vagy úgy csinálsz dolgokat, nem lehet mindenkinek megfelelni. És sajnos ezt elég hamar megtapasztalja az ember, ezért egy idő után nem árt szelektálni, hogy kit engedünk a bizalmunkba és kitől fogadunk el jótanácsot. Már tanácsa az mindenkinek lesz!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése