2014. május 13., kedd

Luxbox - az első kiadás! Mit tartalmazott?

Újabb beauty box szolgáltató próbál betörni a magyar piacra, ami valljuk be azért nem olyan nagy, ezért is gondolhatta mindenki joggal, hogy az első robbanásuk igazán nagy lesz! Nagy lett, de szerintem erre kevesen számítottak....
 Luxbox-nak hívják és luxust ígért, de ehelyett - csak nézzük meg a lenti képeket - inkább csak mutatóban szerepel belőle ez-az. Egyedül talán a kuponok azok amik tényleg luxusra hajaznak, én például nem járok drága arckezelésekre és nem vásárolok otthonra kozmetikai készülékeket - ezekre volt kupon a dobozban. 


Két teljes kiszerelésű termék volt benne, a testradír és a szemceruza, melyek összértéke nem, vagy éppen hogy elérik a doboz vételárár (4450 Ft). A többi mind minta, melyekre rá is van írva hogy "free sample - not for sale", vagyis nem minitermék, vagy utazó méretű termék vagy ilyesmi, hanem olyanok amiket abból a célból gyártottak hogy ingyen ki tudja próbálni az érdeklődő. Ingyenesnek szánt mintákat betenni egy ilyen dobozba kicsit fura, részemről elfogadható lenne ha mellette a teljes kiszerelésű termékek olyanok lennének ahogy azt beharangozták. A tasakos mintákat pedig csak módjával szeretem, szerencsére abból csak egy került bele, viszont az pozitívum, hogy az az egy legalább 3 árnyalatban. Azt is meg kell említeni hogy talán az egyik termék már lejárt szavatosságú, múlt héten elég hosszas értekezés pattant ki erről a doboz facebook oldalán, hogy vajon a z" Exp." rövidítés mit is jelent a csomagoláson. Hát nem tudom, én ezt mindig expiration date -nek értelmeztem, és ilyen szempontból a 08 13 felirat semmilyen szempontból nem hangzik túl jól. A La Roche Posay krémről van szó egyébként. 
 Egyébként eddig két dolgot próbáltam ki a dobozból:
A Max Factor szemceruzát nézegettem, sminkben még nem próbáltam, de swatchok alapján nem győzött meg, elég kemény ahhoz hogy színes alapnak használjam, teljes szemhéjon még talán működhet mert a kezemről alig bírtam lesikálni. A másik az Uriage széruma, ez egész kellemes kis cucc, nagyon jól felfrissíti a szemkörnyékem.
 Ezek voltak tehát a dobozban:
Uriage isofill intenzív ráncfeltöltő szérum
Uriage aquaprécis hidratáló gél-krém normál bőrre
Max Factor Wild szemceruza 
Greenland testradír - almond milk and lotus
La Roche-Posay lipikar baume Ap  testápoló balzsam
Lancome dream tone korrektor
Carolina Herrera CH EDP
+ a kuponok

A videót pedig itt tudjátok megnézni:


Ti mit gondoltok a dobozról?

Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

4 megjegyzés:

Yvett írta...

A Max Faktor szemceruzáról lehet tesztet kérni? :) Elég sok minden volt a dobozban, remélem be is válik Neked! xoxo
UI. Nyereményjáték van nálam, ha van kedved, jelentkezz! :) :
http://divat-mania.blogspot.hu/2014/05/nyeremenyjatek.html

Névtelen írta...

Az ötlet jónak tűnik, de a doboz tartalma nem túl meggyőző. :)

Anett írta...

Yvett: persze, majd írok róla :)

kisasszonyka: hát igen, elsőre meg főleg elég kevéske :(

Elíz írta...

Hát, nem valami meggyőző :\

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger