2014. május 27., kedd

NYC | Lincoln square lavender - 264



Nem nagyon van NYC körömlakkom, ez talán a negyedik és egy körömlakk cserebere alkalmával került hozzám.
Sajnos abban a Rossmann-ban ahová járok nincs NYC pult és valahogy sosem éreztem késztetést hogy csak ezért ellátogassak egy másik üzletbe, pedig az egyik kedvenc piros lakkom pont tőlük van. Lényegében tehát nincs velük bajom sőt egész jónak tartom a lakkjaikat, így örültem hogy a cserebere során lecsaphattam egy szép tavaszias színre.
Nagyon tetszik ez a telt levendula árnyalat, közel olyan intenzív körmökön mint amilyennek az üvegben mutatja magát. Az ecsete vékonyka, nem túl barátságos számomra, de egész jól boldogultam vele. Az állagát közepesen sűrűnek mondanám, a körmeimen két rétegben van fent. Nem tudom képeken mennyire látszik de néhol elkélt volna még egy harmadik réteg is. A száradása átlagos és mivel kentem rá a szintén NYC gyorsszárító fedőlakkból így nem is volt gyűrődési problémám.
Természetesen feldobtam egy kis csillám csodával, mert nem bírtam ellenállni neki! A Golden Rose 103-as árnyalatát használtam, ITT tudjátok önmagában megnézni.

Ti szeretitek a NYC lakkokat? És a levendulával hogy álltok?

Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

5 megjegyzés:

bettynova írta...

nagyon szép!

Megaera írta...

Imádom az ilyen manikűröket, ez is olyan szép lett! :)

Elíz írta...

Szép ez a NYC lakk és nagyon jól mutat mellé a GR lakk is :) Én szeretem a NYC lakkokat, szerintem nagyon jó minőségűek :)

Sabra írta...

Gyönyörű mani lett :) Nekem beváltak a NYC lakkok, az egyik kedvenc drogériás márkám :)

Niki Strawberrykiss írta...

Nagyon szép ízléses mani! :)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger