2012. május 15., kedd

Elfogyott! - a samponom

Méghozzá már három hete, és közel két év után lecseréltem a régi samponom valami egészen újra. Pedig egyáltalán nem akartam, mert meg voltam elégedve vele, mindent tudott amire szükségem volt.
A múlt: head&shoulders citrus fresh, a jövő: syoss repair&fullness silicone free

Amint látjátok a jó öreg head&shoulders-t váltottam le amiben azt szerettem hogy tényleg frissítő hatása van (amit főleg nyáron szeretek nagyon) hatására nulla korpa semmi zsíros haj, hajmosás pedig 3-4 naponta általában. A csomagolásán nem látni át így leírom, elég tömény anyag van benne, sűrű és krémes a sampon enyhe citromos illattal, szerencsére nem az az undorító mű citromos aroma van benne. Ezen kívül tartalmaz mindent mi szem-szájnak ingere: szilikon, SLES, illatanyag (Krémmánia leírás ITT) amik engem eddig nem igazán foglalkoztattak annyira, hogy miattuk váltsak sampont. Most sem elsősorban e miatt döntöttem így, hanem mert megláttam egy egész nagy állványt tele Syoss szilikonmentes termékekkel és az jutott eszembe hogy "miért ne?" Tehát csak a kíváncsiság vezetett a szilikonmentes világba.
Életemben először vittem fel összetevő listát a Krémmániára, mert kíváncsi voltam mennyi benne a "piros" összetevő (2 db lett, amiből az egyik természetesen a Parfum) ez pont egyel jobb eredmény mint a Head&shoulders esetében.

Tapasztalataim a termékről:
  • híg, átlátszó a sampon maga, amiből könnyű kicsit nagyobb mennyiséget adagolni a kelleténél, pedig szükségtelen mert kis mennyiségben is jól habzik és tisztít is rendesen.
  • az illata friss, üde, szerencsére itt sem érződik műnek hanem kellemes virágos tavaszi illatot áraszt.
  • tényleg elég belőle egy kevés mennyiség is, én kétszer mosom meg a hajam vele mint eddig mindig, és ez a kettő elégnek is bizonyul.
  • a hajvégeimre szoktam tenni balzsamot (amit nem kell kimosni) mert segíti a kifésülést és ezt a hajam igényli is. Jobb lenne ha megvettem volna hozzá a termékcsalád balzsamját is, így azzal sem lenne gond.
  • érezhetően tiszta lesz tőle a hajam, nem tudom leírni azt az érzést, de olyan mintha fél kilóval könnyebb lenne a fejem hajmosás után, tényleg nem nehezíti el a hajszálakat, fényes és tiszta hajkorona lesz az eredmény.
  • a dúsító hatását viszont egyáltalán nem tapasztaltam, sőt inkább lapos lett tőle a hajam, amit én nem bánok mert a hullámaim így jobban kordában tarthatók és egységesebb lesz az egész frizurám. 
  • három naponta kell hajat mosnom, addig bírja csak zsírosodás nélkül.
  • árát tekintve olcsóbb mint amit eddig használtam, ha jól emlékszem 1099 Ft volt, de nincs kizárva hogy akkor éppen valami akciót fogtam ki vele :)
Összességében nem bántam meg hogy kipróbáltam életem első szilikonmentes samponjaként ezt a Syoss-t, eddig sokkal jobb nem lett tőle a helyzet és remélem a közeljövőben már csak jobb lesz! A legnagyobb pozitívuma számomra az éppen az egyik be nem váltott ígérete, méghozzá a dúsítás, mert én örülök neki hogy a hullámos hajam nem áll úgy "szét" még akkor sem, ha csak szimplán hagyom megszáradni.

Ti próbáltátok már ezt a Syoss sampont, vagy bármelyiket?

4 megjegyzés:

PAncsi írta...

Én is megvettem ezt a sampont, de még nem kezdtem el használni, mert nem fogyott el az előző.
Remélem nálam is beválik, bár ha lapos lesz a hajam, annak nagyon nem fogok örülni...

Thündérke írta...

Én is most ezt a sampont használom ! És húú, baromi jó szerintem, egy nappal el tudom tolni a hajmosást, és még balzsam nélkül is puha a hajam tőle ! :)

Anett írta...

Hát lányok...kíváncsi leszek majd a Ti véleményetekre is :)

Monic írta...

Ha nem dúsít, akkor az nálam ki van lőve, sajnos. Ettől függetlenül örülök, hogy Neked bevált ez a sampon :)

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger