2016. május 11., szerda

Költözés, vidéki élet és hogyan tovább? | Személyes

Már elég régóta terveztem hogy irok egy ilyen személyesebb bejegyzést, elég rég volt már és jól is esne ide kiirni és kicsit itt is hagyni az elmúlt pár hét történéseit.

Április 7. - a költözés

Először is utálok költözni. Ez volt az első ilyen nagyobb költözésem, előtte kb a ruháimat és a személyes dolgaimat vittem csak, bútorok és egyéb berendezés még sosem jött velem. Pláne nem egy egész élet - vagyis csak 3 év - felhalmozott cucca gyerekestül :) Kicsit elszámoltuk magunkat a pakolással időben is és mennyiségben is, mondván nincs sok cuccunk hiszen a lakás is kicsit, de ez nem igaz...RENGETEG CUCCUNK VAN, PISZOK SOK!  Napokig csak pakoltunk, gyűltek a dobozok ürültek a szekrények. Szegény Szofi nem értette mi ez az egész, egymás hegyén-hátán a sok doboz. Emlékszem egyik nap huncutul szaladt a szekrény felé ahol a kozmetikumokat tartom és amit neki nem volt szabad kipakolni maximum csak ha én is ott vagyok és együtt csináljuk. Szóval ott állt és kinyitotta az ajtót és nem volt ott semmi. Szegény csak állt ott és nézett vagy egy percig, hol rám nézett hol az üres polcokra és szinte kérdezte a szemével hogy most mi van... Aztán kezdtek a bútorok is eltűnni, néhány dolgot ugyanis leszedtünk/szétszedtünk hogy könnyebb legyen szállitani. Nagyon izgatottan vártuk a szállitókat, szerencsére legalább bennük nem kellett csalódnom, ha már a történetben oly sok mindenkiben. Szép tanulság volt ez megint, jó leckét kaptam emberismeretből, sajnos olyan hogy "adott szó" már nem létezik sokaknál és ha csak nem "tejelsz" jó vastagon akkor bizony a kutya se fogja a te érdeked nézni. Na egy szó mint száz szállitókat tudok ajánlani, ügyvédet viszont nem...mondanám hogy eladókat sem, de egy házuk volt és azt mi vettük meg, szóval velük legalább szerencsére másnak már nem lesz gondja :)

Szóval a három emberke pikk-pakk kipakolta a kis lakást, olyan üresség lett ott hogy öröm volt nézni. Nem mondom azért megsirattam, nekem mégiscsak ez volt az első, és én elég nehezen válok meg dolgoktól. Kicsit olyan érzés volt az egész mint egy szakitás, amikor már tudod hogy vége és menni kell, és soha többet nem fogsz visszajönni.. Ez az érzés nagyon ijesztő...soha! Ha vissza is mennék akkor is minek? Nincs ott már semmi, max lézengeni tudnék a környéken. Sokáig álmodtam is ezzel egyébként hogy ott lézengek a környéken. Kezdetben borzasztóan hiányoztak a jó dolgok, eléggé magam alá kerültem és érdekes mód a sok rossz dolog eszembe sem jutott. Pedig hát több volt a rossz hisz ezért is költöztünk el. A fölöttünk lakó néha például mintha pingpongozott volna, jött be a cigifüst az ablakon, meg az odakozmált étel...egyesek mosni és porszivózni is csak este 10 után tudtak és még sorolhatnám napestig. Szóval sokat rágódtam azon hogy mennyi jó dolgot hagytunk ott, aztán idővel már csak a doktornéni és a védőnő "hiányzott", ma meg már semmi :) Örülök hogy elszabadultunk onnan.

A vidéki élet...

Már emlitettem több helyen hogy ideiglenesen vidékre cuccoltunk szüleimhez, ennek több oka is volt például hogy a fent emlitett "adott szó" mit sem ér és hogy a bürokrácia malmai rettentő lassan őrölnek. Ha visszamegyek egyszer dolgozni akkor olyan helyre szeretnék menni ahol 21 napom van elvégezni a feladataimat. Ugyanis bárhová mentünk/telefonáltunk mindenhol azt mondták hogy "jakéremszépen nekünk 21 napunk van ezt jóváhagyni/elinditani/aláirni/visszaküldeni" . És ezt a 21 napot bizony néhány helyen ki is használták. Nem mondom biztos sok a munkájuk, de bevallom nem értem mi tart ennyi ideig néha.

A vidékre költözés egyébként több szempontból is "kellemetlen", először is nem volt olcsó lehozatni mindenünket, és ezt még vissza is kell majd szállitani! Másrészt párom minden nap járhat fel dolgozni. Tudom, sokan ingáznak nap mint nap, mi is csináltuk sokáig de már meguntuk és pont ezért nem is akartunk vidékre költözni. Bár volt egy ilyen röpke ötletünk, mert azért vidéken sokkal olcsóbbak a házak de cserébe ott az ingázás. Hogy 3/4 7-kor indul kocsival és majd egy óra mig felér innen és utána még plusz 40 perc BKV, hazafele ugyan ez, fél 8 körül van itthon, kvázi alig látjuk egymást, Szofival csak hétvégén tud érdemben "találkozni". És az igazat megvallva én sem szeretek itthon lakni - mármint szüleimmel - amúgy sem volt túl jó a kapcsolatom anyukámmal, elvagyunk, de azért jobb külön. Elég rosszul tolerálom ha megmondják mit - hogy kéne, még ha csak tanács is, vagy csak egy sztori hogy régen hogyan volt, akkor is, én nem tudom és nem is akarom úgy csinálni. Na mindegy, ez akár külön sztori is lehetne.

Szóval a bútoraink most hegyén-hátán, az én régi szobámat foglaltuk el, összetoltunk minden bútort hogy valahogy a kiságy és a pelenkázó beférjen, minden mást szüleim szobájába illetve az üres kis szobába halmoztunk fel. Elég kényelmetlen de megvagyunk. Itt nincs internet igy beszereztem egy Vodafone mobilnetet, ilyen kis stick amit feltöltesz és netezhetsz. Elméletben...gyakorlatban egy rakás szar, nem szoktam ilyet irni sőt soha semmire nem irtam még itt ezen a felületen ilyet de ez egy szar. És az ügyfélszolgálat is hajlamos hülyének nézni, mikor mondom hogy nem jön be az a tetves oldal amin fel kéne tölteni az egyenleget, mondom a böngészőm Chrome (mert ez nagyon lényeges), de ő nem hiszi el, értitek? Nem hiszi el hogy itt ülök a gép előtt és ez a szar nem működik, küld egy leirást és az abban lévő linket ha beirom az jön fel hogy a keresett tartalom nem létezik. Kétszer hivtam őket elég is volt. Hiába vettem fel egy videót mert nem tudom feltölteni, vagy a "sávszélesség" (HA-HA-HA) nem birja vagy a keretem merül le szóval egy ideig nem lesz videó és kész, a hétvégén tincsekben hullott a hajam e miatt, ennyit nekem nem ér.

Amúgy nagyon fura itt lenni mert sok mindenkit ismerek, mikor elmegyünk boltba az emberek köszönnek és megkérdik hogy vagyunk, megállnak és odajönnek megnézni Szofit. Régi ismerősök, osztálytársak és rokonok minden séta alkalmával "szembe jönnek". Ami fura még hogy itt senki sem sétálgat csak úgy...eleinte még ahogy "otthon" is elmentünk sétálni de hamar meguntam mert itt nincsenek babakocsit tologató anyukák. Sőt, itt kvázi senki sincs az utcán. Jó, egy-két biciklis meg autó persze elmegy de amúgy senki. Hozzászoktam hogy Pesten mindig lézengtek emberek, kint ültek az öregek meg a hajlékonyok :) - ez utóbbi kettő mondjuk nem hiányzik - de itt senki. Mondjuk minek is, itt a kert lehet szaladgálni.

Szofi egyébként jól viselte a költözést. Eleinte kicsit nyugtalan volt esténként és alig akart elaludni de mostanra megszokott itt. Meg aztán eléggé le is fárad, van hogy nap közben fel kell keltenem az alvásból mert képes lenne 3-4 órát is aludni. Éjszaka megszokta a kutya ugatást, már nem kel fel rá.


Hogyan tovább?

Május 7-én - pont egy hónappal a költözés után - megkaptuk végre a kulcsokat, miénk a ház. Gondolom nem kell mondani mekkora megkönnyebbülés volt végre magunk mögött hagyni a sok hivatalos ügyet, a húzódó papirmunkákat. Aki már költözött tudja milyen idegőrlő is ez, aki meg még nem költözött az készitse fel az idegeit. Festetni mindenképp szerettünk volna mert nem a mi szinvilágunk a belső tér, bátyám szobafestő igy szerencsére profira bizhatjuk ezt a dolgot. 14.-én kezdi és talán 19.-re el is készül, szerencsére sok munka nem lesz vele, annyit mondok hogy a kis panelt nehezebb volt neki "ráncba szednie". A lenti részek halvány szürkés barnák lesznek, fönt a szobák szinesek. Végül úgy döntöttünk hogy a gyerekszobák egyformán barackos árnyalatúak lesznek, azzal végül is a kék is harmonizál. Tudom hogy manapság a "pinterest lakás" a divat, fehér fehérrel de nekünk ez valahogy nem jön be, már ki is néztünk egy szép kék kanapét és én napok óta egy sárga fotellal álmodok :) 

Már nagyon várjuk hogy birtokba vegyük az új otthonunkat, kiváncsi leszek Szofi hogyan reagál majd, tetszik-e majd neki az új közeg, remélem hamar megszokja. Igazából még nem tudjuk mikor fogunk beköltözni, ez persze a festés végétől is függ de szerintem 21.-én már ott alszunk!


3 megjegyzés:

Melinda Takács írta...

Szia! Mi is pont költözés előtt állunk. Mi is lakást cseréltünk, bár mi városon belül.Egyenlőre a szüleimhez költözünk amíg a ház felújítása elkészül, így együtt érzek veled. Kitartás!

Beautycrumbs-Anett írta...

Melinda: Szia! Köszi, nektek is kitartást, remélem hamarosan be tudtok költözni az új lakásba. Gondolom nagyon várjátok már :)

I can do It too blog írta...

Nagyon jókor írtad ezt a posztot, nekünk 5 hete kellett kiköltöznünk az albérletből, de a mostaniban is még a dobozokat kerülgetjük, mert 4 hét múlva innen is mennünk kell, csak nem tudjuk, hogy hova. Az a szép benne, hogy áprilisban lett egy saját kis lakásunk, de 4 héten belül valószínűleg nem lesz még benne se víz, se áram, se gáz, se vakolat a falon :D
Úgyhogy izgalmas a dolog :)
Kitartás mindkettőnknek, ránk fér :)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger