Jó régóta adós vagyok ennek a samponkorongnak a tesztjével, csak hát sehogy nem akaródzott irásos formába önteni a csalódottságomat, ugyanis ez a termék sem tett csodát a hajammal. Ez önmagában nem lenne baj de még csak egy picit sem javitott az állapotán.
A samponkorongok mindig is érdekeltek de sosem mertem kipróbálni őket egészen addig mig tavasszal leadtam egy rendelést a Lush-nál igazi húsvéti finomságokra és akkor már beledobtam a kosárba egy ilyen korongot is. Miért ne alapon, hiszen akkor már elég régóta kisérleteztem különböző samponokkal, volt amelyik nem is kimondottan az én hajtipusomnak való volt. Ez viszont elméletben pont nekem megfelelő lenne, hiszen pont a zsiros haj megsegitésére találták ki.
Amit a Lush mond róla:
A zsíros haj ugrálni fog örömében, hogy tiszta lett A Jumping Juniper olyan összetevőket tartalmaz, melyek a zsíros hajat ragyogóvá és rugalmassá teszik. A rozmaringból és levendulából készült antimikrobiális hatású főzet nyugtatja és védi a fejbőrt. A borókabogyó-olaj segít szabályozni a fejbőr faggyútermelését, míg a citrom és a lime illóolajai fényt adnak a hajnak. Mélyen tisztítja a hajat, a fürtöket rugalmassá és fénylővé varázsolja. A szilárd samponban nincs víz, ezért nem kell hozzá tartósítószer sem.
Igen, a párom is kipróbálta, kiváncsi volt rá hogy működik :)
Szóval, kezdjük az elején. Semmivel sem kényelmetlenebb használni mint egy tubusos sampont. Nem csúszkál a kézben, könnyű eloszlatni a hajon is. Meglepően hamar és jó töményen felhabzik, alig kell párszor körözni vele a hajamon, máris beteríti a hab. Az illata kissé semleges, picit levendulás, a hajon nem marad meg öblités után. Viszont a hatása sajnos nem túl jó. Nekem teljesen összetapasztja a hajam, muszáj valami balzsammal is lekezelnem utána különben tuti biztos hogy egy gubancban áll össze. Sajnos ugyan úgy zsirosodik tőle a hajam és ráadásul nagyon viszket is tőle a fejbőröm már két nap elteltével. Ezt sajnos a párom is észlelte, neki sem vált be.
Összességében tehát a korong formával nincs probléma csak a hatásával. Lehet hogy valamelyik olaj okozza ezeket a "tüneteket", nem tudom...
Ti próbáltatok már samponkorongot? Nektek bevált?
4 megjegyzés:
Ahogy olvastam nekem is először az ugrott be, hogy valamelyik olaj vagy összetevő váltja ki ezeket a tüneteket...:/ Egyébként még nem próbáltam és az elgondolás jó, hogy korong forma meg minden de mivel nem tapasztaltál túl jókat ezért nem hiszem, hogy jobban megnézem...:/ Max. ha találok, akkor olvasok róla még pár tesztet.
Ahogy olvastam nekem is először az ugrott be, hogy valamelyik olaj vagy összetevő váltja ki ezeket a tüneteket...:/ Egyébként még nem próbáltam és az elgondolás jó, hogy korong forma meg minden de mivel nem tapasztaltál túl jókat ezért nem hiszem, hogy jobban megnézem...:/ Max. ha találok, akkor olvasok róla még pár tesztet.
Én próbáltam már nem is egyet. Nekem is könnyen zsírosodó valamint vékony szálú hajam van. Nekem a New sampon vált be. Jó tartású tőle a hajam, nem gubancolja össze, három naponta szoktam mosni. Ezenkívül egy got2b hajolajjal ápolom a hajvégeket.
A Jumping Junipert a New után próbáltam ki, még sok évvel ezelőtt, de nekem sem vált be. Ugyan nem ragadt tőle a hajam, de nem is lassította a zsírosodást. A Seaniket is próbáltam, az kifejezetten szárította a fejbőrömet. A Montalbanot és a Lullabyt mintaként próbáltam egy-két alkalommal, nekem jónak tűntek. A Copperhead nem vált be, lelapította a hajam, szerintem főleg a kávéőrleménynek köszönhetően.
Eszti makeup: igen valószinűleg az egyik illóolaj a ludas
miazanna: köszi a tippet! lehet hogy kipróbálok majd még egy korongot bár előbb fogyjanak el itthon a sampon készletek
Megjegyzés küldése