A 2015-ös év újdonságot hozott a hazai szépségdoboz piacon is, ugyanis új taggal bővült a Pixi család, méghozzá egy natúr vonallal, a Pure by Pixibox névre hallgató dobozkával. Erről lesz szó a mai posztban.
Úgy látszik a szépségdobozok iránti érdeklődésem csak nem hagyott alább és ismét beadtam a derekam, meg kb 4500 Forintom az új kiadásnak, pedig majdnem lemaradtam róla, de aztán mégsem. Hogy ez most szerencse-e vagy sem, nem tudom, összességében a termékek jók, használhatóak, természetesek de valószínűleg én maradok a sima Pixi dobozoknál majd, mert a sminktermékek újdonságai kicsit hiányoztak nekem most. Ez nem a dobozka hibája hiszen előre szóltak hogy ez a kiadás a testápolásról fog inkább szólni, szóval nem ért meglepetésként a dolog - nem kell rosszra gondolni.
Tehát a Pure by Pixibox három teljes kiszerelésű termékből és három utazó méretű termékből áll. Ezek közül 3 márkát már kicsit ismertem, volt szerencsém pár termékükhöz és voltak teljesen ismeretlen nevek is köztük. Nézzük akkor a tartalmát.
Ezt a márkát már ismertem régebbről és nem különösebben kedveltem meg, nekem valahogy olyan "furcsa" mű illatuk volt a termékeiknek. Egy testvajat és egy radirozós tusfürdőt használtam tőlük és egyik sem lett a kedvencem, elég nehezen fogytak el, bár a páromnak nagyon bejött az a tusfürdő, lehet majd ezt is ő fogja elhasználni (?). Ennek a testápolónak mondjuk egész kellemes az illata igy első próbára és szimpatikus a pumpás kiszerelés is, csak nem tudom mennyire lesz gazdaságos... Ez egy 200 ml-es teljes kiszerelésű termék egyébként.
Greenland body scrub - mango
Hmm...egy radirozós tusfürdő...kicsit félek tőle mint az előbb irtam nincs jó tapasztalatom vele illat terén meg a kis bogyói is inkább szúrták a bőröm. De ennek legalább fini gyümölcs illata van flakonból szaglászva, szóval lehet nem lesz rossz. Ez egy 200 ml-es kiszerelés tehát teljes méret, nincs benne szinezék és parabén, csak sok-sok "illat".
Calena bio kézkrém
Ez volt az egyik ismeretlen márka a dobozban. Ha felmentek a honlapjukra láthatjátok hogy érdekes termékeik vannak, nem is értem miért nem egy darabka fürdőcsokit dobtak a dobozba, miért pont kézkrém...vagy fürdőtea, milyen érdekesen hangzik, nem? De mindegy, próbálgassuk csak a kézkrémet, nem rossz egyébként, kellemes illata és állaga van, 100%-ban természetes és 30-60%-ban bio gazdálkodásból származó összetevőket tartalmaz. Ez volt a harmadik teljes kiszerelésű termék a dobozban.
Yamuna shea vajas testvaj
Valahogy fogadni mertem volna rá hogy testvaj lesz a dobozban, nagyon népszerű ez a terméktípus mostanság. Ez egy 50 ml-es utazó méretű termék, ez a kedvencem a dobozból, fantasztikus az illata és ennek van a legjobb állaga azok közül a testvajak közül amit próbáltam. Tényleg gyorsan beszívódik és nem maradok ragacsos tőle. A shea vaj meg szintén egy trendi összetevő mostanság ugyebár.
Lavera basis sensitive all around mindentudó krém
Szintén utazó méret, cuki fém dobozban amit kedvelek,mindig a Nivea kék tégelyese jut róla eszembe. A Lavera márkát már ismertem és szeretem is, jó dolgaik vannak, mondjuk valami hajas cuccnak jobban örültem volna de ez a krém is tuti szuper lesz, még nem bontottam fel, de bízom a márkanévben, eddig semmiben nem kellett csalódnom ami Lavera.
Berber beauty anticellulit masszázs és fürdőolaj
Ez egy minta kiszerelésű termék, én személy szerint szeretem a fürdőolajokat és szeretem a testem is olajozni. Hű..ez igy kicsit furán hangzik...mindegy, értitek, szóval szeretek testápoláshoz olajat használni, na. Nekem bejön az illata, imádom a kávét, szerintem mindkét felhasználási módját ki is fogom majd próbálni.
Összességében nem lett rossz kezdés ez a natúr kozmetikumokat tartalmazó vonal, bár lehetett volna kicsit vegyesebb az összeállítás. Egy hajra vagy arcra való termék bekerülhetett volna illetve ha egy márkának sok érdekes terméke van akkor nem értem miért nem azt akarja megismertetni a leendő vásárlókkal, szerintem kézkrémet már mindenki használt de fürdőcsokit például nem hiszem. Azt el tudnám képzelni hogy sokan rákaptak volna az első próba után, bár lehet ez is bevonzza a megfelelő mennyiségű vásárlóerőt.
Nektek hogy tetszik a Pure by Pixibox első kiadása? Megvettétek? Igen/nem/miért?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése