2019. január 9., szerda

Kipróbáltuk! - Baby Dove termékek


Azt hiszem elmondhatom így két gyerek után, hogy elég sok babaápolási terméken vagyok túl ahhoz, hogy megállapítsam, számunkra vagy számomra milyen is egy jó babakozmetikum. Ismerem a szükségleteinket, a preferenciáinkat, és persze a gyerekeim bőrét, így kialakult bennem egy fontossági sorrend ami alapján terméket választok.  Nagy lelkesedéssel "vetettem rá magam" az új Baby Dove termékekre, lássuk mire jutottam velük!



A termékcsaládból két dolgot próbáltunk ki, a babapopsitörlőt és babafürdetőt - ebből is azt ami nem illatmentes. Kezdjük a törlőkendővel!



Gondolom minden anyukánál megvan a legfontosabb szempont ami a törlőkendőket illeti, nálam a nedvesség áll az első helyen. Utálom ha száraz érzetű egy törlőkendő, akkor már ennyi erővel egy sima papír zsebkendővel is csiszolhatnám a gyerek popsiját, de nem? Ezen a téren sajnos nem lett befutó nálunk a Baby Dove Rich Moisture törlőkendő. Nekem ez túl száraznak bizonyult. Amúgy ez egy egész testen használható kendő, ami viszont nagy előnynek számít, így nem kell külön arcra/kézre használatos csomagokat cipelnünk magunkkal. Viszont ami azt illeti a makacsabb maszatfoltokat sem szedi le a gyerek arcáról. Összetevőit tekintve nincs kifogásom vele kapcsolatban, hypoallergén is meg bőrgyógyászok által tesztelt, szóval épp csak arra nem volt jó amire használni szerettem volna. De nem veszett kárba! Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én örülök ha a gyerekeim besegítenének a házimunkába. Ők pedig különösen a portörlést imádják! Mivel erre a célra én bútorápoló kendőt használok, illetve a konyhai felületekre a fertőtlenítős kendőket, így pont kapóra jött ez a csomag Baby Dove törlőkendő, és ezzel takaríthattak mellettem, nagyon élvezték! Mivel ugye nem túl nedves a kendő, ezért nem lett tőle ragacsos vagy foltos egyik felület sem! Sőt! Mikulásra a kiscsizmák is ezzel tisztultak meg! :)



A Baby Dove Rich Moisture head to toe fürdetővel kapcsolatban nagyon sokat vártam, és szerencsére nem is kellett benne csalódnom. Örülök hogy pumpás kiszerelést kapott (a gyerekeim is imádják nyomkodni.... ) tényleg kényelmesebb így adagolni, bár hozzátenném, hogy amíg kicsik voltak a gyerekek én mindig a fürdővízben oldottam fel a fürdetőt és közvetlen a bőrükre semmit sem kentem. Sokak szerint egyébként még mindig ez lenne a célszerű és nem mondom hogy sosem alkalmazom, mert mint már régebben írtam is, szoktam "mentes" napokat tartani náluk, amikor semmilyen fürdőterméket nem használnak. Az állaga nagyon krémes, ezért egy kicsit nehéz eloszlatni normálisan a bőrön, meg lemosni is róla, de legalább szépen hidratál. Az illata is kellemes, elsőre kicsit intenzívnek éreztem egy babaápoló termékhez képest, de megszoktam és tetszik, picit érezhető is marad a bőrön egyébként. Van ebből egy illatmentes verzió is, ha valaki inkább azt preferálná. Természetesen semmilyen bőr irritációt nem okozott nálunk ez az illatos verzió!



Összességében azt gondolom jól sikerült ez az új Baby Dove termékcsalád, de azért nem varázsoltak el, a törlőkendő nem az én ízlésemnek való, a fürdetőt szeretjük de azért nem olyan kimagaslóan jó, kapható hozzá fogható akár sajátmárkás termék is. A termékeket a Notino webáruháztól kaptuk tesztelésre, ahol a termékcsalád minden tagja megtalálható (még egy cuki ajándékcsomag is, zenedobozzal!) ráadásul jövő héttől szuper akció is lesz náluk az összes hajápoló termékre 15% kedvezmény, amit ezen a linken értek el: KATT



Ti próbáltátok már a Baby Dove termékeket?
Anett

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger