2016. szeptember 29., csütörtök

A szomszéd gyereke mindig zöldebb? | Személyes



Nos, ha nem is mindig, de vannak bizony olyan helyzetek, vagy az életnek olyan területei ahol bizony igen, zöldebb. Nem szeretem egyébként az összehasonlitgatást, meg is fogadtam még szülés előtt hogy én biztos nem fogom nézegetni mások gyerekeit hogy bezzeg ők igy meg úgy, de azért ez az elhatározás jó korán megdőlt. Valahol az első séták idején, mikor minden kisbaba édesdeden aludt a mózesban, kivéve persze Szofit.

Persze nem feltétlenül rossz nyitott szemmel járni és megfigyelni más anyukát és a gyerekét mert azért érdekes és hasznos dolgokat is el lehet lesni másoktól, meg persze van az a szituáció amikor mi vagyunk a zöldebbek és felsóhajthatok hogy "ahh dejó nálunk ilyen (még) nincs".

De most arról lesz szó ami van, ahol olyan helyzet volt ott konkrét példát is fogok irni. Amúgy azzal kellene kezdenem hogy az utóbbi 1-2 hónapban mondhatni elég nagyot fordult Szofi viselkedése kb minden téren, legyen szó evésről, alvásról vagy épp játékról. Hát igen, mikor már kezdenénk valamit megszokni - főleg a jót - akkor az rendszerint "elromlik". De akkor csapjunk is bele!

1. Egyhelyben soha!

Igazából ez nem egy új dolog számunkra, csak az idő előrehaladtával egyre szembetűnőbb, mert kisbabaként annyit lát az ember hogy nem ül egyhelyben egy csörgő fölött fél órát hanem megy és egyfolytában pakol például. De most, konkrétan ha kinyilik az utcai kapu már szalad is, vagy ha kiveszem a kocsiból a Tescoban - már bele se tudjuk rakni mondjuk - egyszerűen alig lehet elkapni. De sima sétánál is ez van, vagy bármilyen eseményen, nyilvános helyen, boltban.

Szituáció #1
Cipőt vásároltunk a Deichmannban, egy délelőtti nap kettesben, babakocsival mentünk, a TV előtt leparkoltam Szofit. Én meg mint a villám gyors szemle, méret vadászás, egyszerre legalább 3 különböző fazonú, méretű cipő felsorakoztatása próbához. Mellettünk egy anyuka szintén leparkolt a kislányával, szóva elegyedtünk hogy milyen nehéz nekik cipőt venni, majd megkérdezte mennyi idős Szofi. Én persze közbe mint a veszett próbálgattam a lábára - szigorúan csak az egyikre! - a cipőket, mondom másfél éves, mondja az övé is. Találtam egy párat ami tetszett de egyel kisebb kellett, elrohantam érte, ráadtam mindkettőt, mellettünk is próbáltak már mikor anyuka megszólalt "gyere kicsim menj egy kört a cipőben hogy lássuk tudsz-e benne menni, kényelmes-e" kivette a kislányt az meg csak állt az anyja mellett, majd kézen fogva tettek pár lépést. Kicsit hülyén éreztem magam mert én már le is kaptam róla az új cipőt, hogy megyünk fizetünk azt "pá. Visszaadtam hát rá, mondom igazad van próbáljuk ki, kikaptam a gyereket a babakocsiból, leraktam és már el is tűnt a sorok között. Mondom oké akkor ez a cipő jó lesz :) az utána következő hisztit hogy vissza kellett ülni a babakocsiba inkább nem mesélem el.

2. Játszóterezésekbe'

Megmondom őszintén mióta kertes házban lakunk egyre kevésbé van kedvem kimenni a játszótérre és bizony mostanában egyre kevesebbet is mentünk. Hogy miért? Mert meguntam hogy a másfél-két óra nálunk másról se szól csak hogy necsináldezt necsináldazt, persze mindez még nem is lenne akkora baj mert meg kell tanulnia a társas viselkedést, csak minden ilyen "párbeszéd" egy jó nagy orditással ér véget. Mig más hasonló korú gyerekek ülnek a homokozóban és lapátolnak, vagy hintáznak addig Szofi általában azokra a dolgokra megy rá amivel épp más játszik. A homokozójátékokat elveszi másoktól, a nagyobb fiúk épitményeit tapicskolja szét, ha van két szabad hinta akkor tuti az kell neki ami foglalt, ugyanigy a kismotor is csak akkor érdekes ha épp ül rajta valaki.

Szituáció #2
Nyár van, hőség van, délelőtt játszóterezünk, sokan vannak, kicsik nagyok vegyesen. Persze a nagyobbak vizeznek, hordják a homokba, egymást felváltva töltik a kútnál a vödröket meg amit érnek. Na itt véget is ért a világ Szofinak, ha viz van akkor pacsálás lesz. Mondanom se kell a kút körül áll a viz, jó kis sár, körülötte egy-két méhecske is van, és persze a viz hideg, hiszen ideje nincs felmelegedni, folyamatosan folyik. Eleinte próbáltam persze lebeszélni róla hogy ott matasson, főleg a méhek miatt, és folyamatosan jönnek vizért a gyerekek akiket oda kell engedni és ez bizony mindig hisztivel jár...ja és persze a viz is hideg. Egy anyuka odakiabál a kb 8 éves lányának hogy ne álljon bele a vizbe mert hideg és megfázik...ez az a pont mikor kiveszem onnan Szofit és megejtjük a nap első vörös fejjel történő orditását. Hogy enyhitsem a bánatát rábeszélem hogy keressünk valami műanyagot és mi is hordjuk a homokba a vizet, látszólag rááll. De persze olyat választ ami épp egy másik kisgyereknél (értsd Szofival egyidős vagy nála kisebb) van épp használatban, elveszi tőle. Én persze rohanok mert hogy lehettem olyan hülye hogy egyedül odaengedtem "vadászni", A kisgyereknek látszik hogy rosszul esett a dolog, anyukája vigasztalja mondván ezek közös játékok itt, néha másnak is át kell engedni, de csak elkezd szegény sirni. Én közben próbálom rávenni Szofit hogy adja vissza a játékot, mire sikerül elérnem már ő is sir. Remek. Fogok valamilyen formát és a vizhez csábitom, ott még bepróbálkozik egy nagyobb gyereknél elvenni a vödörjét, de persze ellenállásba ütközik, elhessenti a kezét, és már jön is a következő sirás. Aztán az egész kezdődik elölről...

3. Együnk egyet!

Azt gondolom mondanom sem kell már az első pont után senkinek, hogy olyan hogy mi beüljünk valahova kajálni az lehetetlen. Irigykedve szoktam nézni ahogy anyukák egy nagy pizza fölött kedélyesen beszélgetnek, késsel-villával eszik nem úgy mint én kézzel, minél gyorsabban haladjak...Persze közben gyermekeik ülnek a babakocsiban, játszanak vagy csak ülnek és nézelődnek. Nem mondom régebben mi is jártunk el kajálni hármasban, de ez rég megszűnt. Legutóbb néhány hete egy cukrászdába ültünk be hármasban, de még a süti ki se érkezett az asztalunkhoz már kezdődött a dráma hogy menni kell. De ugyan ez a fagyizóban is, hiába kapott fagyit. Sajnos hiába van etetőszék abban sem marad meg, sőt, lassan oda jutunk hogy már otthon sem tudom beleültetni.
 Nem tudom egyébként hogy hol rontottam el ezt a "babakocsiban elvan a gyerek" dolgot, igazából mindig is problémái voltak a kocsival, mint irtam újszülöttként sem aludt el benne. Szóval nem tudom.

Szituáció #3
Balatonpart, ebédidő, kisbüfé. Nem irtam idén nyaralási élménybeszámolót, de ez a pár mondat mindent elmond a nyaralásunkról. Amikor jó idő volt egész nap kint voltunk a strandon, persze ott is kajáltunk, mi szeretjük a tipikus strandkajákat amiket a parti kis büfékben lehet beszerezni. Ott leülni esélytelen, Szofival meg pláne, babakocsi ugye kilőve, etetőszék meg nincs, szóval marad az elvitel és a pléden befaljuk verzió. Apa hozza a kaját, én egyedül próbálom Szofit a pléden tartani valami játékkal, ha nagyon nem meg sétálunk addig. Kaja megérkezik és hát a felnőttek (azaz mi) rárepülnénk mert hát éhesek vagyunk, Szofit persze az egész hidegen hagyja, mondjuk ha beledobálnám futtában a falatot a szájába azért enne. De csak nem akar jönni, már ott tartunk hogy belerakjuk a babakocsiba és mi gyorsan falunk egyet. Aztán persze az egészből az lesz hogy egyikünk feldarabolja a rántotthúst és séta közben néha veszünk egy-egy falatot. "Fáradtabb" napjainkon csemegeuborka is jön az ebédhez, ez az egyetlen olyan kaja amit Szofi önként ülve fogyaszt. Maradjunk annyiban hogy a Balcsin sok uborkát megettünk...

Szóval vannak helyzetek amit csak egy kis leleményességgel lehet megoldani, és van amibe már bele se megyek mert tudom mi lesz a vége. Mostanában egyébként van előrelépés is nálunk - hogy valami jóval fejezzem be ezt a történetet - mostanában gyalog járunk bevásárolni és nagyon szépen sétál velem kézen fogva, egyre kevesebbszer húzza ki a kezét. A boltban is megszokta a rendet, nem pakol, viszont az egész üzleten végig kell menni és fel kell sorolnom amire mutogat, és egy-két kutyakaja azért csak bekerül a kosárba :)

8 megjegyzés:

barking Blondie írta...

Kitartás, az én fiam ugyanez, de lehet hogy még rosszabb. Nem mondom, hogy könnyebb lesz, mert már 7 és fél éves, és még mindig ugyanilyen kín elmenni vele bárhova. Állítólag majd 10 éves koruk után.... :S

Edit írta...

Kitartás! Ahogy anyósom mondja nekem ha mesélek a 2 évesemről hasonló sztorikat: majd okosodik, még kicsike!😀

Beautycrumbs-Anett írta...

barking Blondie: köszi! Igen szoktam azért látni hogy a nagyobb gyerekekkel is tud probléma lenni, szóval ...

Edit: köszi! Igazából arra szoktam gondolni hogy a kamaszokkal is milyen nehéz, ugyan nem dobálják magukat a földön, de mégis vannak nehéz helyzetek velük is, szóval kell az a türelem és a gyakorlás :)

Szandra - For Her blog írta...

Kb. minden igaz Lilire is, amit leírtál, csak nálunk a vásárlás még kevésbé megy, pont a Deichmannban volt nekünk is múlt hétvégén egy szép kis storynk, de inkább le se írom, mert minél hamarabb el akarom felejteni... meg szerintem akik ott voltak még, azok is... :/ Kitartás Neked is!

Csilla és Dorka írta...

Bár Dodi modt lesz 1 éves de a leírtak közül kb.minden igaz rà is. Bevàsárló kocsiban csak àllva van el vagy úgyse, étterembe menni esélytelen, 1 percet nem ül ő sem már sehol. 2 hónapja tud menni, azóta már rohanni is, de persze a kézfogást és a kötöttséget utálja....Nagyon meg kell gondolni, hogy hova indulok el vele, de itthon me g unatkozik nyilvàn😁ördögi kör ( ma fozózáson voltunk....lefőttem ezerszer percenként, mindenhol volt kb.csak a gép előtt nem)

Csilla és Dorka írta...

Bár Dodi modt lesz 1 éves de a leírtak közül kb.minden igaz rà is. Bevàsárló kocsiban csak àllva van el vagy úgyse, étterembe menni esélytelen, 1 percet nem ül ő sem már sehol. 2 hónapja tud menni, azóta már rohanni is, de persze a kézfogást és a kötöttséget utálja....Nagyon meg kell gondolni, hogy hova indulok el vele, de itthon me g unatkozik nyilvàn😁ördögi kör ( ma fozózáson voltunk....lefőttem ezerszer percenként, mindenhol volt kb.csak a gép előtt nem)

Veronika Szabó írta...

Mi egyelőre a szerencsések táborába tartozunk, mert Danival szinte mindent el tudunk intézni, bár mostanában ha beülünk valahova általában az ölemben köt ki, ahonnan jobban lát, egyik kézzel fogom, másikkal eszem az apa segítségével összevágott kajám és igyekszem nem leenni a gyerkőc fejét. :D De hát nyilván ez semmiség... én is csak azt tudom írni, hogy kitartás, ahogy a helyzet romlani tud, úgy javulni is, biztosan fog alakulni majd a dolog. :)

Lilla írta...

Az én 2 éves kisfiam ugyanígy viselkedik és én is most várom a kistesót, aki ha minden igaz lány lesz. Eddig abban bíztam, hogy a lányok biztos nyugisabbak:-) és még az sincs előttem, hogy nagy hassal, hogy fogok Milán után rohangálni???de majd lesz valahogy, mások is,megcsinálták! Bizonyos időszakokat túl kell élni és jobb lesz (én ezzel biztatom magam:-) )

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger