2013. december 10., kedd

Novemberi kedvencek

Hűha, megint kicsit későn jelentkezem a havi kedvences poszttal, pedig nélkülük elég nehezen vészeltem volna át az első hidegebb hónapot - vagyis a novembert. És a decemberről egyelőre ne is beszéljünk :)
Ha egyetlen fogalommal kellene meghatároznom a novembert már ami a szépségápolás területét érinti, akkor azt mondanám hogy "száraz bőr". Épp hogy csak beköszöntött az első hidegebb nap, természetesen azonnal átváltottam zuhanyban az extra forróra és persze szívesen relaxáltam egy kád vízben is, persze forróban. Ennek így együttesen meg is lett a hatása, olyan szinten vált szárazzá a bőröm hogy csak na, ehhez még hozzá jött hogy szerintem egyre kevesebb folyadékot fogyasztok (pedig szeretek teázni). Így hát kénytelen-kelletlen ez a száraz bőr elleni küzdelem határozta meg a napjaim, na jó nem is, de valamit kellett kezdenem vele! Íme a harctársaim:
Fa sensual&oil tusfürdő
Három féle olajat tartalmaz: argán, marula (igen, létezik ilyen) és mandula, ők hárman kényeztetik a bőrt zuhanyzás közben, mindemellett persze fincsi illata is van. Ettől természetesen nem szűnt meg a szárazság érzet de legalább nem romlott tovább a helyzet (amit viszont egy másik tusfürdő számlájára írhatnék....) Nagyon szeretem ezt a tusit mert nem olyan híg az állaga így kevés is elég belőle és fürdés után érezhető a bőrön az illata.
Balea eukalyptus habfürdő
Mivel a habfürdőzésről nehezen mondanék le ezért kipróbáltam egy olajosabb fajta terméket, a Balea eukaliptuszos habfürdőjét. Jajj, én annyira imádom az eukaliptusz illatát, annyira frissítő és nyugtató is egyben! Egy kupakkal teszek a vízbe majd jól felhabosítom és érezhetően olajos a cucc, mert utána érzem a bőrömön hogy olyan...tudjátok, milyen :) Nem húzódott utána a bőröm mikor kiszálltam a kádból, viszont reggelre azért lehetett érezni hogy elkél még egy kis testápoló, tehát önmagában ez sem volt gyógyír a problémámra, de határozottan jót tett a bőrömnek.
100% cocoa butter yellow stick
Ezt még az Iherb-től rendeltem nagyon rég és most milyen jól jött! Otthon ezt kentem az ajkaimra, a kézfejemre és volt mikor a körömágyamra is. Ez egy kemény állagú stick, de mikor a bőrhöz ér finoman felolvad és vékony olajos réteggel fedi be a bőrt. Éjszakára használtam, így egész este volt ideje kifejteni a hatását. Az ajkaimnak nagyon jót tett, elmúlt tőle a cserepesedés, a kézfejemnek azért nap közben szüksége volt a hidratálásra még.
Ceano chocolate mask
Erről a maszkról nemrég írtam részletesen ITT, és már akkor is a hidratáló hatása fogott meg benne. Novemberben ez extrán jól jött nekem, leginkább az orrom és a homlokom volt száraz, meg persze az ajkaim, így néha kipróbáltam úgy is hogy estére felkentem az ajkaimra és reggelig hagytam hatni. Szuper volt! Azóta minden másnap így használom és élvezem hogy nem kell napközben állandóan az ajakápoló után nyúlnom!

China glaze - I'm not lion
Hát ő egy nagy kakukktojás igazából itt a felsorolásban ugyanis imádom és utálom is őt egyszerre! Imádom mert csodásan szikrázik a napfényben, mintha ezer kristályt kentem volna a körmeimre. Viszont...nagyon nem tartós, még a gél lakkról is lepattog másnapra, eszméletlen gonosz kis formulája van, ettől függetlenül egy héten kétszer tuti hogy felkenem, egyszer önmagában egyszer pedig szivacsos technikával a körömvégekre. Befotóztam már őt legalább 5 különböző manikűrben de egyszerűen nem tudom jól lefényképezni mert nem jön át a képeken hogy mennyire káprázatos, ezért nem is tettem ki még a posztot róla. De imádom tényleg és bármit elnézek neki!

Nálatok mik voltak a novemberi kedvencek? Van valami tuti tippetek száraz bőrre?
Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger