2019. május 22., szerda

#könyvélmény | Ez az egy életem van! Kihozom magamból a legjobbat?


Sziasztok! Kiolvastam egy újabb szuper motivációs könyvet, ez most kicsit más volt mint az eddig olvasottak, hiszen egyrészt nem anyukás érintettségű a tartalma (tehát ettől sem leszek szuperanyu) másrészt pedig inkább arról szól, hogyan ismerhetjük meg magunkat, mint a világunk egy fontos alkotóelemét, hogyan működünk a lelkünk/érzéseink szintjén, illetve hogyan tehetjük teljessé az életünket.



Amiért elkezdtem ezt a könyvet olvasni, az az volt, hogy kicsit közelebb kerüljek Istenhez. Vagy megértsem, hogyan kapcsolódhatok hozzá, hogyan is működnek a tanításai. Ez most lehet kicsit furán hangzik, mivel nem tudjátok rólam hogy vallásos vagyok-e, hiszek-e Istenben, szoktam-e imádkozni meg ilyenek. De higgyétek el, ha elolvassátok e könyv ide vonatkozó fejezeteit (V. és VI. rész) már nem is lesz lényeges hogy igen vagy nem a válasz, hiszen olyan átfogó és mindenre kiterjedően részletes leírást kapunk a kapcsolódási pontokról és hogy miből és hogyan is épül fel a "tudatunk", hogy mindegy minek nevezzük igazából, Istennek, Buddhának, Karmának avagy sorsnak, mind egyfelé mutatnak.



Azért ezen elméletek befogadásához kell nem kevés nyitottság és befogadókészség, de mivel a Buddhizmus egyes elméleteit is egész jól befogadtam, így nem jelentett számomra különösebb gondot ehhez a könyvhöz is nyitottan állni, legyen szó benne akár a halál utáni élet elméletéről. Ez a rész például az egyik kedvencem volt, ezt a gondolkodásmódot tudom leginkább elfogadni a halál utáni élettel kapcsolatban, nagyon jól körülírja a szerző hogy miért és hogyan lehet több életünk is. 

A könyv segít tisztábban látni milyen tevékenységi körök állnak hozzánk közel, persze a végső következtetéseket magunknak kell levonni az érdeklődési körünknek és személyiségünknek megfelelően. Sokan vagyunk úgy azzal hogy a gyerekként kiválasztott szakmánk nem éppen passzol hozzánk és szeretnénk a hivatásunk terén is megtalálni önmagunkat. Illetve arra is felhívják a figyelmünket, hogy az élettapasztalattal az ember látóköre jócskán kitárul, így nem tragédia, ha az eddig biztosnak hitt útirány mégsem vezet célhoz. Csak merni kell lépni, megtalálni az utunkat, legyen szó akár munkáról akár a magánéletről. A könyvben több példát is olvashatunk, ki hol és hogyan jött rá mi a számára helyes ösvény, ezekből a történetekből láthatjuk, másnak sem volt ez fájdalommentes vagy épp veszteségmentes felismerés. 



Összességében ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik érzik, változtatni szeretnének az életükön, de esetleg még nem jutottak el arra a pontra hogy ezt meg merjék lépni. Vagy épp irányt változtatnának de sok a bizonytalanság, amivel egyedül nem tudnak megbirkózni. Párkapcsolati nehézségekben is segíthet felismerni, hol mentek félre a dolgok, de mint minden esetben, itt is magunknak kell megtalálnunk a kivezető utat. Az én személyes kedvenceim azok a fejezetek voltak, amik az Isteni énünkkel kapcsolatosak, sokkal befogadhatóbb volt számomra ez, mint amit eddig bármilyen vallásos eredetű előadásban hallottam. 


Ti mit olvastok mostanság?
Anett



*a könyvet a szerző véleményezésre bocsátotta rendelkezésemre


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger