2014. február 17., hétfő

Barackos tavasz - Artdeco ceramic nail lacquer (78)

Mindig nagyon szeretek új körömlakkokat kipróbálni, főleg akkor ha az adott márkától még nem volt egyetlen lakkom se, szóval tényleg a legelső alkalomról beszélünk. Ugyan más sminktermékeim már vannak az Artdeco-tól, de alig vártam hogy a lakkjukat is kipróbálhassam.
Ez a lakk a februári Pixibox-ban volt, és már első nap egyből fel is kentem. Ez viszont már a második kör, próbálok a tavaszra hangolódni és mellőzni a sötét színű körömlakkokat. A stílus viszont maradt, csak egy glitteres díszítést dobtam rá, mostanában ilyen minimálban nyomulok :)

Az én dobozomban a 78-as árnyalat volt, ami egy visszafogott barackos árnyalat. Elég nehéz volt fényképezni mert leginkább rózsaszínnek akarta mutatni magát, de itt az alsó képen egész színhű lett. Először azt hittem hogy sima krém finishe van, de ha jobban megnézi az ember látszik, hogy nagyon apró arany csillámok vannak benne. Ez fedőlakk nélkül még látszik is valamelyest, de a fedőlakk teljesen elnyomja. 
Az állaga kellemes, közepesen sűrű és nagyon könnyen kezelhető. A körmeimen két rétegben látható, az első réteggel még nem volt teljes a fedése. A száradási idejével nincs probléma, sőt, nem sok olyan "sima" (ami nem homok) lakkom van ami az egyik kezemen már meg is száradt mire végzek a másikkal. Az arany glitteresről már nem mondható el ugyan ez, valami borzasztó hogy mennyire ragacsos, de a NYC gyorsszárító fedőlakkja odacsap neki!
Tartóssága is kiváló, nálam a harmadik napon már minden körömlakk bemondja az unalmast, ez is megkopott ugyan de csak két körmömön és épp csak a körömvégeken. 
Az ecsete hagyományos formájú, kicsit sajnálom hogy nem a lapított lekerekített forma van benne, mert nekem az a kedvencem, de ez is jól használható. A szálak is szépen sorban állnak benne.


Az Artdeco lakkokat a Müllerben tudjátok megnézni, de lehet hogy más nagyobb drogériában is elérhető, ha van infótok erről nyugodtan írjátok meg, ugyanis tervben van hogy elmegyek lecsekkolni a színfelhozatalt. Egyelőre csak neten nézelődtem és kiszúrtam egy cuki csillámos kollekciót, jó lenne élőben is látni őket.

Nektek van Artdeco lakkotok? Ismeritek a márkát?

Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

5 megjegyzés:

Queen of my mistakes írta...

Én is pont most írtam a zöld tesójáról, szintén a Pixiboxból :) 6 napja van a körmeimen minimális kopással és pattogzással, brutális... Szép a színe ennek a baracknak! :)

Ági írta...

Elég ígéretesnek tűnik tartósság szempontjából. Remélem, az enyém is ilyen jól teljesít majd :)

Unknown írta...

nagyon szép szín :)
beusmink.blogspot.hu

Manna (mannakörmök) írta...

de szép ez a lakk. *-*

lakkmatt írta...

Hú, nagyon jó párosítás és ez az Artdeco lakk eszméletlen!

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger